Beépített MLM kényszerek – avagy gyorsító pálya vagy MLM sérült gyártás?

Szerintem nem mondok újat azzal, ha azt állítom, ma az MLM szakmának még mindig nincs meg az az elfogadottsága, amit megérdemelne, sőt sokak számára,, szinte szitokszóval ér fel! Külön fórumok, blogok nyílnak csak azért, hogy „leleplezzék” az MLM átveréseket, csalásokat, pilótajátékokat és piramisjátékokat. Szkepták egész serege állt rá, hogy az embereket lebeszélje minden, MLM szagú dologról! 

És ha megvizsgáljuk, ennek az okát sajnos azt kell mondanunk, vannak tények, amik miatt ténylegesen vannak MLM sérültek, olyan emberek, akik károsodtak egyes MLM cégekhez való csatlakozásukkal! És ennek, sokszor nem maga az MLM cég az oka, hanem az a fajta üzletépítési gyakorlat, amivel egyes szponzori csoportok szeretnék gyorsítani a pénzáramlást. De van olyan cég is ahol ez a technika a marketingtervbe van szinte építve. Kicsit pillantsunk, bele mire is gondolok, cégek megnevezése nélkül.

Kezdetben az MLM nagyon egyértelműen indult. Volt néhány jó termék, és a gyártók rájöttek, hogy ha nem csak az ügynököknek fizetnek, azért mert árulják a terméket, hanem abban is motiválják őket, hogy találjanak további forgalmazókat, akkor még gyorsabban és jobban elérhető a piac! Ezért eleinte az első vonal, vagyis a közvetlenül behozott saját forgalmazók után is fizettek jutalékot az ügynököknek. Később ez tovább fejlesztődött és kialakultak a több csatornás értékesítési rendszerek, ahol már egyre több mélységből kaptak kifizetést az ügyesen szervezkedő fogyasztói hálózat építők!

Nem tudom hol kezdődhetett a dolog, ki elégelte meg először, hogy a forgalom az emberek valós igényétől függjön és kezdte el alkalmazni a beépített kényszereket és formálta át az MLM fogalmát a hálózatos értékesítésről, Pénzgyárrá, vagy gyors meggazdagodási lehetőség szinonimáira!?






Tény, hogy ma a legtöbb MLM hálózatban meg vannak ennek a szemléletnek a képviselői, akik szerint „a termék nem fontos, úgyis a pénz miatt csatlakozik mindenki”!
Vagyis az MLM összemosódott a piramis és pilótajátékok fogalmával, ahol nem termékforgalomból van a visszaosztás, hanem az újabb és újabb tagok belépési összegeiből, vagy havi díjaiból stb. Persze mivel ezt a törvény bünteti, keresni kell kiskapukat, ezért igyekeznek mindig valami termékfélét behozni a rendszerbe, de mindenki tudja, hogy valóban ott a „termék nem fontos” az csak álcája a pilótajátéknak. Ilyen az is, amikor esetleg még a termék jó is, de olyan horribilis az ára, hogy lerí a dologról, hogy ez azért annyi, hogy pénzt lehessen vele keresni!

Egyértelmű az ilyen cégeknél, hogy a tagok nagy része, csupán azért hajlandó annyiért is megvenni azt a terméket, amit forgalmaz, mert az a jutalékfelvétel feltétele, és ezt leginkább az bizonyítja, hogy óriási ilyen helyeken a fluktuáció, a hullámzás, kicserélődés! Ugyanis akinek nem jön be az üzleti lehetőség rész, az nem csak az üzletet adja fel, hanem a termékek vásárlását, fogyasztását is!
Ezért igazából az ilyen helyeken, nem nagyon lehet leülni és élvezgetni a passzív jövedelmet, hanem mindig keresni kell az újabb és újabb jelölteket, akiket be lehet húzni valami nagy kezdőcsomaggal és minél több ideig benntartani az üzletben valami motivációval, ráhatással, beépített kényszerrel! 


Ez eleinte megy is – hisz ez a lényege az óriási drága kezdőcsomagoknak – mert az új belépő, ha már ennyi pénzt beletett a vállalkozásába, akkor nem hagyja azt elúszni, hamar vissza akarja keresni! Ez az „ostor” amivel motiválni lehet, ha nem dolgozna, vagy nem hajtana az új jelöltekre, nem hívogatná a névlistáját! S mivel -  ha már ennyi pénzt betett nem veszíthet a hozzáállás – így sokszor a kvalifikáció következő hónapjait is ő finanszírozza meg, ha nem talál új belépő balekokat! Ez neki persze nem jó, de a felső vonalak, a cég viszont szépen profitál ebből!

Ha hagynánk az embereket, hogy csak akkor vásároljanak, amikor akarnak, amikor van rá pénzük, amikor elfogy a termék, vagy épp kívánják, nem pörögne az üzlet, nem jönne belőle annyi pénz! – gondolkoznak ők, és ezért uralkodik az a szemlélet, hogy nem a terméket kell megmutatni az embereknek, hanem az üzleti lehetőséget! El kell benne ültetni a vágyat a meggazdagodásra, behúzni a rendszerbe, mert az üzletépítőkből lesznek a rendszeres vásárlók! És minél nagyobbak és erősebbek a beépített kényszerek annál, nagyobb vásárlók lesznek! 

Szándékosan nem fogyasztókat írok, hisz a különböző beépített kényszerek, elvárási szintek, vásárlási minimumok, elvárt forgalmak néha akkora kiadásokra kényszerítik a tagokat, hogy maguk el se tudnának fogyasztani akkora mennyiséget, ezért csak gyűlik a kamrában a polcokon, esetleg ha van egy kis értékesítési tudása, akkor talán megtud tőle szabadulni gyakran ár alatt! Lásd Vatera és más hirdetési felületek, ahol MLM termékek gyakran fél áron kaphatóak, pont ezért! Fél milliós kezdőcsomagot megvette a nagy üzlet, a nagy felfestett jövő miatt, de valahogy senkinek se kell a drága termék, így kénytelen megszabadulni a tartalmától. Pedig, hogy tanítják a legtöbb ilyen cégnél is, hogy az első jövedelemforrás a kiskereskedelmi haszon! JA!

A legtöbben örülnek neki, ha árában eltudják adni, és nem veszteséggel!

Szóval akkor, hogy is érjük el, hogy a forgalom növekedjen?
Az embereket 2 dolog hozza mozgásba, és cselekvésbe! A nyereség iránti vágy és a veszteségtől való félelem! A legtöbb marketing pszichológia erre a tényre épül, és az úgy nevezett lezárási technikák zöme is ezt a hatást használja ki!
Nézzünk néhány példát, ami miatt emberek tömegei veszítik el józan ítélőképességüket, és veszik elő még a hitelkártyájukat is, csak hogy veszteség ne érje őket, s le ne maradjanak az évezred lehetőségéről!

Zömében bináris rendszereknél adható el ez a dolog, így ott a leggyakoribb ez az érv, de én személy szerint a nagy A betűs üzlet, egyik csoportjában találkoztam először vele, mivel ott is az egymás alá rakosgatás volt a mézes madzag, az úgy nevezett közös láb! Így hangzik kb.:
Ha nem most lépsz be azonnal, akkor később is megteheted, de tudd, LEHET, HOGY EZZEL OLYAN EMBEREKET VESZTESZ EL, AKIK HA ALÁD KERÜLTEK VOLNA, LEHET, HOGY HATALMAS GYÉMÁNT ÜZLETEKET ÉPÍTETTETEK VOLNA FEL, ÍGY MOST EZT MÁS ALATT FOGJÁK TENNI! MINDEN EGYES PERCCEL EMBEREKET VESZÍTESZ EL, AMI AKÁR MILLIÓKAT IS JELENTHET VESZTESÉGBEN!

Azt persze nem mondják el, hogy a bináris rendszerben a világ legnagyobb gyémántjai is lehetnek az egyik lábadon, amit a szponzor vonal épít, ha a másik lábon te nem hozol embereket, nincs forgalom, akkor nem kapsz jutalékot, hisz a kifizetés a kisebbik láb forgalma után van! Ha ezt megérted, akkor nem lesz számodra az se teljesen csak pozitív dolog, hogy a legtöbbet kereső MLM vezetők között zömében sokszor bináris rendszerű cég áll, s azért van annyi keresetük, mert sok sok kis hálózatépítő nem kapja meg a pénzét, mert csak egyik lábon van forgalma, s így a jutalék felcsúszik a céghez, a legfelső vonalhoz, aki teljesíti az elvárást.

A másik ilyen a nagy csomagok eladása!
Nem egy cég van ahol ráálltak, a több százezres indulócsomagokra, sőt az ilyen vedd meg előre a jogot, szintet, stb. változatoknál akár milliókat is beraktak emberek, mert ugyebár ez jobb befektetés, mint bankba tenni!?  És hány ilyen bukott be az elmúlt években, s maradt, ragadt bent az emberek pénze?!

Szóval nagy csomagot eladni, nem egy könnyű feladat, pláne nem egy kezdőnek! Ezért lépnek be a kényszerítő eszközök. No persze ne olyan kényszerre gondolj, hisz senkit se lehet bekényszeríteni az üzletbe. De a veszteségtől való félelem vagy a nyereség iránti vágy elég nagy kényszer NEM? HÁT MIÉRT LEHET ELADNI TÖBB MILLIÁRDNYI ÉRTÉKBEN ÉVENTE LOTTÓ SZELVÉNYT PLD?!

Nos, amikor egy MLM cég azzal kampányol, hogy nála már az első hónapokban milliókat kerestek emberek, hát akkor tudod jól, hogy nem fogyasztók nagy száma miatt van ez, hanem mert ilyen óriás belépésekkel dolgoznak, és abból van a nagy visszaosztás! De, hogy ez a színt fent maradjon, bizony nem lehet leállni, mivel ez csak úgy működik, ha az ember nem fogyasztókat keres, hanem olyanokat, akik hajlandóak ennyi pénzt berakni az üzletbe a meggazdagodás reménye miatt! És akinek nem jön be – lásd kb. 80% - azok kiesnek, abbahagyják, őket mindig pótolni kell!
A nagy csomagot tehát úgy lehet eladni, ha azt mondjuk, aki azt veszi, az kapja majd a legtöbb bónuszt, visszatérítést, a legnagyobb százalékot, és ha sok pénzt akarsz majd a jövőben keresni, akkor ne kicsinyeskedj, ne játszd el az esélyt azzal, hogy csak a kisebb csomagot veszed! Így a meggazdagodás távoli víziója miatt, a jelölt beleugrik, gyakran a számára józanul, messze nem reális kiadásba, hitel felvételbe is! Van, ahol ez az összeg a csomag nagyságában fejeződik ki, de vannak, vagy voltak, illetve újra feltámadtak, olyan üzletek, vásárlói közösségek, ahol például az a „legjobban megérős dolog” ha 7-szer lépsz be, vagyis minimum 7 ilyen jogot veszel meg egymás alatt!

Ilyen szintén, amikor a jutalékfelvétel alapja, az hogy előző hónapban meg kell venni a havi kötelező pontértéket, mert ha nem veszed meg, akkor lehet, hogy pont ebben hónapban jön a szuper belépő gyémántod, és ha te „nem vagy befizetve” akkor bizony nem kapsz utána pénzt! NO, PERSZE HOGY BEFIZETED A PÉNZT MÉG HA TELE IS A KAMRA AZ ELADATLAN KÉSZLETEKKEL!
Vannak cégek, ahol meg van szabva, hogy maximum 4 hónapod van elérni a kvalifikációs szintet és forgalmat, mert ha nem sikerül visszaesel, és mindent kezdhetsz elölről, és ha nem éred el a havi elvárt, több százezres forgalmat, nem tudod ezt fenntartani, akkor szintén nem kapsz jutalékot.

Ezért a lelkes csatlakozó sokszor csak rakja be a pénzt, nehogy visszaessen, elveszítse azt amit már elért, és ha nem jön össze hó közben az elvárás, hó végén, hosszú sorokban állnak a pénztárnál, hogy megvegyék a kvalifikációhoz szükséges pontokat! Persze termékekre gondolok, csak azt érzékeltetném, hogy nem azért vásárolnak, mert szükségük van rá, hanem azért mert ez a jutalékfelvétel feltétele, a pontok kellenek igazából, nem a termék!
Van olyan ember, akit megkérdeztek barátaim mennyit keresett az MLM üzletével és azt mondta semmit, de már másfél milliót rakott bele! No, hát ilyenek is vannak!
Nos, hát így keletkeznek az MLM sérültek és azok az emberek, akik egy ilyen kudarc után, kígyót békát kiabálnak az MLM cégekre és válnak szkeptákká vagy anti MLM fórumozókká!

És ezért ilyen az MLM hírneve, amilyen ma!
JA, EZ AZ A BESZERVEZŐS DOLOG AHOL JÓL LEHÚZZÁK AZ EMBERT? KÖSZ AZ NEM KELL!

Vagy van, aki így fogalmazott a neten:
MLM = Ha átvered az összes barátodat, bekerülhetsz abba a felső 2%-ba, akik meg tudnak élni belőle! Nem csoda, ha a magyar ember meghallja azt a szót, hogy MLM azonnal behúzza a kéziféket, és a hirdetők zöme így keres munkát: Minden érdekel csak az MLM nem! Gondolom olvasott már ilyet!

Sajnos a magyar valóság rászolgált erre a szkepticizmusra, és hajlamosak emiatt az emberek minden hálózatépítési lehetőséget egy kalap alá venni és elutasítani, pedig ezzel, olyan lehetőségeket is félretolnak, amelyek működnek, legálisak, és korrekt stabil passzív jövedelmet biztosítanak azoknak, akik részt vesznek benne, vagyis csatlakoznak egy-egy kiváló cég, kiváló termékeinek népszerűsítéséhez és fogyasztói hálózatok felépítéséhez, konkrét valós termékek formájában.

Az MLM szakmával tehát szerintem semmi gond nem lenne, ha sokszor a türelmetlenség, a gyors meggazdagodási vágy, kapzsiság stb. miatt egyesek nem akarnák begyorsítani a folyamatokat, és a tagokat olyan kiadásokba verni, amit nem engedhetnek meg maguknak, és olyan forgalmakat generálni, ami mögött nincs valós kereslet és csak otthon gyűlnek az eladhatatlan áru és mennyiségű készletek a hálózatépítőknél!
Persze nagyon jól tudom, hogy ha nem ezt tesszük, akkor, sokkal lassabban jön a pénz, nem lehet hónapok alatt meggazdagodni, milliomossá válni! Ha nem árazzuk túl a termékeket, akkor nem lehet 70-80 %-ékokat visszaosztani, és nem tudjuk úgy pozícionálni a cégünket, mint a legtöbbet fizető MLM cég! Fontos kérdések ezek, és a döntésben sokszor el kell ismerni, a pénz szaga dönt!

Pedig ennek az eredménye egyértelműen az lesz, hogy stabil fogyasztói nem lesznek a cégnek, kiskereskedelmi vásárlói meg még inkább nem! Egyetlen csoport fog mindig vásárolni – AZ ÜZLETÉPÍTŐK – akik a jutalékfelvétel miatt, az elvárt pontértékek, forgalmak miatt stabilan minden hónapban megveszik a kvótát! A legtöbb esetben tehát nem fogyasztói hálózatnak hívhatjuk az ilyen cégeket, hanem üzletépítői hálózatnak!
Természetesen tisztába vagyok azzal is, hogy nulla pontos, vagy egy két termékes belépőkkel nem igazán lehet nagy üzleti szinteket, forgalmakat elérni, hisz sokszor, ha valami nem került semmibe, nincs is veszteségtől való félelem, akkor nincs is motiváció, hogy elhagyjuk a kényelmi zónánkat!! Ezért szükség van valami kompromisszumra!

Én mindenesetre annak a híve vagyok, hogy:
-        -  Legyen termék – ne csak jelképesen – a hálózatban, ha lehet minél nagyobb választékban!
-       .  Legyen a termékek ára fogyasztó barát, így azok is vásárlók maradjanak, akiknek nem jön be az üzleti rész!
-         - Ne legyenek beépített kényszerek, amik erőn felüli kiadásokba kényszerítik a tagokat!
-     - Mindenki maga választhassa meg mennyit vásárol, és milyen gyorsan akarja felépíteni az üzletét! Ne legyen nullázódás, színt vesztés, és kezeljék felnőtt emberként az embereket, akik el tudják dönteni mit, hogyan és milyen tempóban akarnak megcsinálni!
    Én ezért választottam az ASEA MLM céget mint legjobb üzleti lehetőséget. ASEA vásárlás webáruház itt!

É


2013-as X-faktor Krasznai Tünde - Hol vannak a motiváló sikertörténetek?

Ha inspiráló motiváló történetekre van szükségem, gyakran találok ilyeneket a Youtubon, külföldi X-faktorokban vagy hasonló tehetségkutató műsorokban. Elképesztő tehetségek vannak szerte a világban. Felsorolni is nehéz lenne a sok különleges embert, produkciót, amiket látunk az elmúlt években. Emberek, akikről senki se gondolná, hogy tehetségesek, hogy meg tudnák csinálni, hogy egyáltalán valami magas teljesítményre képesek lennének, aztán felkerülnek a színpadra, kinyitják a szájukat, vagy belekezdenek valamibe ÉS leesik az álla a zsűrinek, és mindenki állva tapsol és ünnepel! 
Lehet itt „testileg nem annyira médiaképes” középkorú nőkről, férfiakról szó mint pld.
Susan Boyle https://www.youtube.com/watch?v=KV8A_FErUVo  Paul Potts https://www.youtube.com/watch?v=1k08yxu57NA vagy Jonathan Antoine https://www.youtube.com/watch?v=kt3Utn4mjeg.
 Elképesztő látni a kínai X faktor győztes, aki kezeit elvesztette, de mégis kitartott álma mellett, hogy zongoraművész legyen és a lábával zongorázott, https://www.youtube.com/watch?v=Xl8q5kjGRZ0 vagy a koreai fiút, aki 5 éves kora óta az utcán élt és alkalmi munkákból tengődött, de közben megszerette az éneklést és mindenkit elkápráztatott tehetségével, hangjával! https://www.youtube.com/watch?v=O0n0vSAqdL0

A magyar X faktort, így a 2013-ast se nézem.
 Őszintén szólva nem emlékszem egy magyar X faktoros „sztárra” sem. És úgy tűnik ez a 2013 - as X faktor se lesz más, mint a többi. Itt szerény kis hazánkban úgy tűnik, valahogy nem kerülnek elő az ilyen inspiráló történetek, motiváló sikerek, a lehetetlent legyőző emberi tehetségek. Vannak énekesek, akik jobbak esetleg az átlagnál, de valahogy nem indít meg a történetük, nem ültet le a TV az RTL Club elé.
Valahogy nekem az nem sikertörténet, hogy az első új kedvenc a szériából, Krasznai Tünde tiniként pornó filmekben szerepelt, és most váltott, s pár éve már nem csinálja, hanem énekelni kezdett.
A riportokban meg arról beszél, hogy ő egyáltalán nem bánta meg, és úgy gondolja ma már az erotikus munkán nincs mit szégyellni, ez ma a művész világ már nagyban tolerálja. Ha netán sikereket fog elérni, hamarosan egyre több szülő fog elkeseredni, mert tini lánya majd úgy gondolja, ő is követni akarja Krasznai Tündét, hisz ki ne szeretne szabad lenni, minél hamarabb kirepülni a szülői házból, világot járni, mindent kipróbálni és ÉLNI, ahogy beszélt magáról és, hogy miért kezdett bele a felnőtt filmek forgatásába, amit ő szeretett élvezett és nem bán.
Ismét egy újabb példakép születik fiataljaink számára. Persze, mindent abba lehet hagyni, meg lehet bánni, és semmi közünk senkinek a múltjához, de még a jelenéhez sem. Most a tehetség a fontos és a hangja, és az tényleg szép, különleges, de azért nem olyan, ami leültetne, és leszögezne, mint egy Susan Boyle vagy Jonathan, akiket nincs olyan hónap, hogy ne hallgatnák meg újra és újra.
Most a zsűrire nem térnék ki – Alföldi Róbert, Tóth Gabi, Szikora Róbert, Geszti Péter biztos kitesznek magukért.
Szóval annyira jó lenne, ha a világ kis hazánkra, annak X faktorára, vagy Megasztrárjára, Voice-jére figyelne, és több millióan néznék a Youtube-on vissza egyes tehetségek előadását! Kedves tehetségek ne rejtőzzetek el, mutassátok meg magatokat, hogy végre leüljek és végignézzek egy X faktort, tátott szájjal! Mert addig, amíg ilyen átlagos vagy gyakran az alatti énekesek töltik be csupán a színpadot, és a legnagyobb sztori csupán valaki pornós múltja, vagy valaki öltözete, alakja, nemi identitása, pikáns beszólása stb. addig nem hiszem, hogy motivációs történetek után kutatva, magyar X-faktor szereplők, győztesek, énekesek, zsűri tagok fognak horogra kerülni.

Addig marad az USA az angol, vagy a távol keleti X – faktorok, ahol sorra kerülnek elő a meghatóbbnál meghatóbb történetek, tehetségek!

Organo Gold átverés vagy nem?

Mielőtt bármi konkrétumot is írnánk az Organo Gold átverés témával kapcsolatban, vizsgáljuk meg, hogy mit is jelenthet ez a szó, hogy átverés.
Nem vagyok egy nyelvszakértő, ezért ezek teljesen szubjektív gondolatok, - így az OG átverés téma kapcsán – de talán közel járok az igazsághoz.
Mi történik, amikor egy szeget nem beverünk a falba, hanem átverünk? Jobbik esetben, csak egy csúnya lyuk keletkezik a falon, a túloldalon, de ha volt ott valami kép, vagy pld TV akkor komoly károkat is okozhatunk vele. Tehát amíg a mi oldalunkon, minden szépnek látszik, bevertünk egy szöget, amire aztán akasztottunk valamit, a másik oldalon valakinek ezzel kárt okoztunk! 

Tehát átverés lehet egy információ, amikor eltitkol, elölünk valamit, és nem a teljes képet mutatja, a tevékenység teljes eredményét, kihatásait.
A szó magyarázat, másik értelmezése lehet az is , hogy az átverés az amikor valakit erőszakkal, veréssel viszünk át a másik oldalra, ahova esetleg magától nem akarna átmenni, áttérni!
Ezt a spirituális világban varázslásnak nevezzük, vagyis amikor valakit, valamilyen eszközzel, technikával, beszéddel rá veszünk arra, hogy az akaratával ellentétes dolgot megtegyen, az varázslás, manipulálás, befolyásolás. / Ha jobban megvizsgáljuk, a legtöbb reklám, marketing technika lényege ez! Sőt a politika, a kampányok se nélkülözik az ilyen elemeket!/
És a befolyásolással foglalkozó emberek, nagyon jól tudják, hogy 2 dolog vezeti cselekvésre az embereket: 1. a veszteségtől való félelem és 2. a nyereség iránti vágy!

Ezekre kell hatni erősen, és a legtöbb ember, úgy fogja érezni, hogy lépnie kell, pld. nem maradhat le élete nagy lehetőségéről!
Ezzel a módszerrel az MLM területén már legalább egy évtizeddel ezelőtt, találkoztam, mikor a nagy A betűs, MLM üzlet bemutatójára invitáltak, - természetesen titokban tartva, hogy arról lesz szó – és ott adták elő, és vázolták fel a jövőt! Kiderült, hogy most épp az oroszországi piac megnyitásán dolgoznak embereik, akik most léptetik be az ottani prominens személyeket, akik óriási forgalmat fognak generálni. 
Akkoriban volt ez az új szisztéma kialakulása, hogy az első lábat közösen építjük, vagyis az új belépők mind egymás alá kerülnek, s így elvileg mindenki – szinte munka nélkül – elérheti a 21%-os szintet. Persze komoly pénzekhez további saját lábak kiépítése kellett, de ha az meg van, akkor nagy hasznát vehetjük az ilyen, fentről kapott embereknek. Szó, ami szó, ott volt a nagy döntési helyzet! Vagy belépünk azonnal – még a kézfelemelés sorrendje is számított – és akkor alánk kerül az orosz piac – vagy ostobán még gondolkodunk, megkérdezzük mások véleményét stb – és hagyjuk elfutni mellettünk a lehetőséget! A nyereség iránti vágy, és a veszteségtől való félelem óriási volt, de valahogy én már akkor is átláttam a szitán, tudtam mit jelent amikor, nem hagynak gondolkodási időt, hanem gyors azonnali döntéseket akarnak!

Nos, én úgy gondolom, hogy az Organo Gold üzleti lehetőség nem átverés.
Legalábbis én nem minősíteném annak.
Valóságos, létező cég. Valóságos jó minőségű termékei vannak, és az USA-ban már óriási sikere van, valóságos növekedést mutatnak az adatai.
A DXN 1993-ban indult kutatókból és hálózatépítőkből álló csapatából, 1995-ben vált ki, az a néhány ember akik később megalapították a Gano Excel céget, ami szintén nagyra nőtt, és szintén azt hirdeti, - TERMÉSZETESEN HAMISAN - hogy ők a legnagyobb ganoderma termelő cég a világon.
Üzletileg és az online jelenlétet figyelve úgy tűnik, hogy a DXN inkább az ázsiai térségben, míg a Gano Excel az Amerikai kontinensen töltött be vezető szerepet.
2003-ban Bernie Chua részt vett a Gano Excel üzlet fellendítésében vezetőként. Azonban 2008 szeptemberében már elhagyta azt és Shane Moranddal és más nagy vezetőkkel megalapította az Organo Gold nevű szintén ganodermás MLM céget, aminek vezetésében és filozófiájában, már sokkal nagyobb teret kaptak nem ázsiai vezetők is, és az ázsiai gondolkodásmód és üzletvitel helyett, sokkal nagyobb teret kapott az amerikai hozzáállás és üzleti szemlélet és a pénz és siker orientáltság, aminek van jó és van rossz oldala is! 

A marketing terv bináris lett, ami jól tud hatni az emberek azon gyengeségére miszerint félnek a vesztességtől, illetve vágynak a gazdagságra! Ezért könnyen behálózhatók ilyen hamis ígéretekkel, mint - csak 2 embert kell hoznod, az egész rendszer alád épül a szponzorod alattad fog építkezni ezért fontos, hogy időben lépj be, esetleg vegyél meg 3-7 pozíciót és a legnagyobb kezdőcsomagot! 
Az emberek pedig megijednek, nehogy elveszítsenek valami nagy belépőt, akit a szponzor alájuk rakna, ezért feladják kételyeiket és józan eszüket és könnyebben belépnek, mintha csak az egészségük felé érzett felelősségről, megelőzésről, ganoterápiáról, saját munkára épülő, szélesség építésről lenne szó! Mint érezhető ebben az esetben már nem a termék a fontos, hanem az ígért gazdagság, a túlcsordulás ígérete, vagyis az hogy a szponzor már maga alá nem tud rakni, ezért TE alád fog építkezni! Elfedve azt az igazságot, hogy ő csak egy lábadat építi, és ha te nem építed a másikat, akkor semmi pénzt nem kapsz bármekkora is alattad a hosszú lábon a forgalom!Úgy tudom, ez a "nagy százalékokat visszaosztó", "nagyon megérős" rész a 3. hónap után átmegy valami unilevel féle hibridbe, ahol már nem olyan nagy a visszaosztás, így igazából az első 3 hónapban éri meg legjobban behozni mindenkit, akit csak lehet és persze a legnagyobb csomaggal. / Néhány a céget elhagyó vezető szerint, csak az első 3 hónap volt nagyon ígéretes, utána, nagyon visszaesett a jutalék, így sokan estek ki akkor, így mindig új tagoat kellett keresni!/

Ha Organo Gold átverésről beszélünk, inkább arra hívnánk fel a figyelmet, hogy ez a Legyél gyorsan milliomos szemlélet, ami sok más MLM cégnél is fejet ütött, nagyon veszélyes lehet!
Talán méltán szokták úgy illetni ezeket a cégeket, hogy pilótajátékok, csupán termékek is rá vannak húzva a rendszerre, hogy ezt a tényt fedezzék. Vagyis egyesek szerint, ahol a termékek jelentősen túl vannak árazva, és így nincs igazán stabil fogyasztói hálózat, csupán az üzletépítők a fogyasztók, a termékeket csak azért veszik meg ott és annyiért, mert ez a jutalékfelvétel feltétele, s nem azért mert szeretik és élvezik, vagy esetleg ne tudnák máshol jelentősen olcsóbban megvenni!
Persze ilyenkor mindig a minőségre és ár érték arányra próbálnak hivatkozni, meg hogy ne legyen olcsó gondolkodásmódod, megérdemled a drágább termékeket is , de azért kilóg a lóláb, mikor ugyanolyan termék ugyanolyan ganodermából, ugyanolyan jó minőségű arabica kávéból stb máshol jóval olcsóbban kapható.
Organo Gold átverésről, így én nem beszélnék. Inkább felhívnám a figyelmet arra, hogy légy körültekintő, és csak akkor csatlakozz, ha minden részletet ismersz, és így is tetszik a dolog.
Tudnod kell, hogy a pompa és csillogás mögött azért vannak kérdéses dolgok is. Ha kicsit is utána keresel a neten, rengeteg cikket, honlapot, fórumot, filmet stb fogsz találni ami az OG átverésről, Orano Gold Scamról vagyis piramisjátékról beszél.
Csak egyet emelnék ki ami elég sok elgondolkodtató adatot tartalmaz: http://www.estafasmlm.com/mlm-general/organo-gold-estafa-mlm/
Tudnod kell azt is, hogy attól, mert az Organo Gold csúcsvezetői valóban a kifizetési listák élén vannak, ez még semmi garanciát nem ad arra, hogy ebben bárki is meg tudná őket közelíteni. Az ő gazdagságuk miatt, te még nem biztos, hogy gazdag leszel és egyáltalán több pénzt fogsz keresni mint amennyit minden hónapban be kell fektetned.
Mert azért arról is jó ha tudsz, hogy ha pénzt akarsz keresni akkor már az elején fel kell iratkoznod az autoship szolgáltatásra, vagyis meg kell engedned, hogy havonta levonják a bankkártyádról azt a kb 120 dollárt ami az elvárt havi rendelésed összege, akkor is ha még tele a spájz eladatlan kávéval!
Sokak vannak akik szerint az OG-val valóban sokat lehet keresni, de csak MLM szupersztároknak való, akik jól tudják befolyásolni az embereket, hogy a legdrágább akár 1200 eurós csomaggal csatlakozzanak és ilyen embereket hozzanak be. Ilyen esetekben persze, gyorsan lehet sok pénzt keresni, de ez egyértelmű, hogy kevesek által másolható.
Az Organo Goldból eljött gyémántok, tagok szerint szinte 3 havonta kellett újraépíteniük az üzletet akkora volt a lemorzsolódás.
Szóval én semmiképp nem szeretnék állást foglalni, és véleményt nyilvánítani arról, hogy átverés-e az Organo Gold.
Mindenki döntsön saját belátása szerint, miután utánajárt a dolgoknak.
Vannak, akiket vonzanak a külsőségek, a pompás drága rendezvények, a tapsikolós alkalmak, a lelkesítő beszédek arról, hogy ott vannak a leggazdagabb MLM vezetők, és hogy most van a momentum, most kell csatlakozni, a legdrágább csomaggal stb vannak, akiket ez taszít, és kimenekülnek az ilyen rendezvényekről. Nem mindenkit érdekelnek a milliók, és azok a dolgok, amiket érte meg kell tenni, néha megerőszakolva saját magunkat.
Engem is megkerestek még az induláskor, OG tagok lekicsinyelve a DXN termékeit, ganodermáját és a mi marketingtervünket, jutalékunk nagyságát.
Mégse estem kísértésbe, mert eléggé ismerem már az MLM világát ahhoz, hogy tudjam, hol van a titok elásva, és mi van a nagy „tények, állítások, sikerek” s a mézesmadzag mögött!
Én jobban szeretem a stabilitást, a mindenki által megfizethető árakat, a nagy választékot, és a beépített kényszerektől és mókusvakítástól mentes kommunikációt, marketinget!
Persze biztos lesz majd valaki, aki szerint a DXN is átverés, de az elmúlt 6 év tapasztalata és kutatása azt mutatta, hogy nem nagyon találni a földön olyan embert, aki haragudna a DXN-re, akit veszteség ért volna, vagy olyan cikket írást ami a DXN tisztességét kérdőjelezné meg.
Ne hagyd magad átverni, és ne engedd, hogy olyan döntésre vegyenek rá, amit később csak megbánsz és a hitelkártyád is bánja!
Mi azt az elvet valljuk, hogy ne gyorsan akarj meggazdagodni, hanem nagyon!


Az Organo Gold átverés témában ennyi jutott eszembe, remélem, segít a döntésben.

Empower network átverés – Vonzó hálózatépítés átverés?




Érdekes gyakorlat terjedt el az interneten. 
A Google kereső motorjára építve, egyre több cég neve kerül elő az átverés szóhoz kapcsolva. És szinte mind egy bizonyos Empower network sablonblog szolgáltatásait használva! Mi is áll ezek hátterében?
Mi érdeke van bárkinek ilyen cikkeket írni?
Hát természetesen arra megy ki a játék, hogy ha valaki az adott MLM cégre rákeres, és mondjuk kételkedő, akkor valószínűleg rá fog kattintani a Google által felkínált XY cég átverés kulcsszóra is.
És ebben az esetben milyen jó, ha a mi weboldalunk, blogbejegyzésünk kerül az első helyre.
Némelyik cikk annyira minőség alatti színvonalú, hogy szégyen, de hát nem is az a lényeg nekik, hogy ott valaki érdemi információhoz jusson az adott MLM cégről aki oda téved, hanem az, hogy elmondhassák neki, hogy mennyire halott már ez az offline hagyományos hálózatépítési koncepció, és mennyivel jobb az ő online hálózatépítésre épülő vonzás marketing, virális blog tervük mellyel minden más MLM céggel szemben, ők a teljes befizetett összeg 100%-át odaadják annak aki beléptetett valakit a rendszerbe!
Vagyis ha te hozol valakit, akit érdekel ez a blogfelület, amit adnak a pénzedért, akkor a befizetett havi 25 dollárt azt neked utalják át.
A termék tehát egy Wordpresshez hasonló blogszerkesztő, amit állítólag nagyon szeret a Google, ahol blogolhatsz és népszerűsítheted ezt a rendszert, de akár a saját másik MLM cégedet is!
De persze nem titkolják, hogy ha a hagyományos MLM  cégedben semmit se keresel, és sikertelen vagy , akkor szerintük jobb ha ide átváltasz – HISZ EZ A JÖVŐ – a hagyományos MLM már egy törött koncepció, ami nem működik ugyebár!

Tehát mi a feladat az Empore networkben?
Online hirdetésekkel pld Facebook az embereket bevonzani egy landing page oldalra, ahol egy 1 óra 13 perces ajándék tréning felfedi a Vonzás marketing titkos koncepcióját, vagyis hogyan vonzzál magadhoz komoly jelölteket, végtelen mennyiségben a Vonzó hálózatépítés koncepció segítségével.
A videóban aztán Szabó István nevezetű úr, azt hiszem Korzikán lubickol a tengerben és elmeséli, hogy keres ő már havi 3000 dollárt ezzel a tevékenységgel.
Szóval a Facebookon már a sokadik fajta ilyen hirdetésbe futok bele: DXN jelöltek végtelen mennyiségben, Amit a felső vonalad idáig mondott neked az sz..t se ér, MLM hazugságok és tévhitek stb stb. De a Google kereső is sorba dobja ki az ilyen blog címeket: Talk Fusion átverés, DXN átverés, Nuskin átverés, Organic Mission átverés, Organo Gold átverés, Sitetalk átverés stb stb melyek lényege egy, hogy az ezek után keresgélő MLM jelöltekből végül Empore network tag legyen és oda fizesse a havi 25 dollárt a blogfelületért!
 Amit egy az egyben a felső vonal kap meg. Hogy ennek mi értelme van, mi haszna van ebből az egész kitalálójának aki állítólag ebből lett milliárdos, és már a legjobb MLM keresők között tartják őket nyilván? És, hogy ez mitől MLM, amikor senki más nem kap pénzt csak aki beléptet valakit? Nem értem!

Szóval akkor átverés-e az Empore network van nem?
Hát mit értünk átverésen, először ezt kéne tisztázni? Elsőre nekem egy olyan szómagyarázat jött be, hogy ha átverünk a falon egy szeget, és az a másik oldalon mondjuk rombolást csinál – leveri a vakolatot, a festést vagy esetleg egy oda felrakott tévét, tárgyat akkor történik az amit jelképezhet a dolog. Vagyis míg az egyik oldalon úgy tűnik valami hasznosat csináltunk – bevertünk egy szöget, pld felraktunk egy képet – addig a másik oldalon valakinek kárt okoztunk! Vagyis az átverés számomra az, ha valamit jónak tüntetünk fel, miközben a nem látható oldalon, elrejtve, bizony vannak rossz dolgok is, de azokról nem szívesen beszélünk. Ilyen mikor egyes MLM cégek eltitkolnak valamit, félrevezetnek csakhogy csatlakozzál s ha lehet a legnagyobb legdrágább csomaggal. Vagy fizess be akár egy kicsiny összeget is , aztán egyszercsak eltűnik a cég és a pénzed is. Stb.

Nos én nem látok bele az Empower networkbe, de úgy tűnik nem átverés. Aki belép és befizeti a 25 dollárt az megkapja a blog felületét és használhatja azt toborzásra. A pénzt nagy valószínűséggel megkapja a felső vonal 100%-ban és kész.
Én ingyenesen szerkesztek blogokat, honlapokat nekem ez nem üzenet. Nem tudnék beléptetni embereket tudva, hogy amit befizetnek az hozzám jön egy az egyben a “SEMMIÉRT” mert azért egy blogszerkesztőt nem neveznék feltétlenül terméknek, hisz a Wordpress is ilyen és ingyenes.
Szóval én nem kívánom minősíteni az Empower networköt. Nem értem, de nem tartom átverésnek feltétlenül. 
Én nem akarok bekasszírozni 25 dollárokat havonta, naiv és online, internetes pénzkeresetre éhes emberektől, mert sokan nem is tudják mibe kezdenek bele, azt se tudják mi az a blogolás, mit írjanak, hogyan optimalizáljanak, meg pénzük sincs Facebook vagy adwords reklámra. Anélkül meg nem megy az egész. A csalit ki kell vetni valahol!


Kedves Empoweres  kollegák, ugye jól csináltam, jó kulcs szavakat használtam, meg fogok jelenni én is ha valaki az Empower network átverésre keres rá? 


Azok a nagyon fontos I betűs szavak!


Akkor vágjunk bele az I betűs szavakba, a siker képlet részeként!
  Inspiráció
  intuíció
  Ima – alázat
  Inkompetencia
  Igényesség
    Intelligencia
  Ítélkezés
  Irigység nélkül
  Illúziók

Inspiráció
A szót elemezve a spiritbe, vagyis a lelkünkbe jövő sugallatról van szó!
Nem az elménkbe, hanem a lelkünkbe! Materialistaként nem tudom, tudja-e ezt valaki értelmezni, hisz számukra csak az anyag, az elme létezik. Nehezen tudnám elmondani mi a különbség, az elme és a lélek közt. Aki hisz a spiritualitásban, az tudja, érti. Most ebbe nem megyek bele.  A jobb  érthetőség kedvéért, most vegyük egy kalapba a lelket az elmével.
Szóval vannak dolgok amiket nem lehet materialistán megmagyarázni.  Mész az utcán és látsz valamit, nézel egy filmet és beugrik valami, találkozol valakivel és utána többnek érzed magad stb…
Kapsz a lelkedbe egy megerősítést, egy kijelentést, beugrik egy ötlet, egy gondolat, valamit megértesz amit idáig nem fogtál fel.
Az inspiráció mindig előrevisz, nem lehúz! Ha növekedni fejlődni akarsz valamilyen területen akkor tudod, hogy honnan vegyél inspirációt és mi az ami inkább lehúz!
Ha fogyni akarsz, akkor például Norbi Update oldalait nézzed, és vegyél inspirációt az ott található siker történetekből, és ne édességes oldalakat, finom ételek reklámjait nézzed, mert azok könnyen lehúznak, megkísértenek, és könnyen kimondod, hogy holnaptól fogyózom!
Ha jobb emberré akarsz válni, jobb férj, apa, barát stb akarsz lenni akkor inspirációt vehetsz olyan emberektől akiknek ez sikerült, például megtértek vagy más hatásra szakítottak a dohányzással, az alkohollal a droggal, vagy épp megtudtak bocsájtani valakinek, és ne a szappan operákat kövesd, vagy az agyatlan durva, esetleg erotikus töltetű filmeket amik lehúznak az ő szintjükre, és nem érted miért akar elválni tőled a párod!
Ha reménységgel akarsz nézni a jövőbe akkor olvass sikertörténeteket, és ne a híradókat nézd, egymás után, mert hiába várod, ott sose mondanak be jó híreket, mintha az lenne a küldetésük, hogy az embereket félelemben, aggodalmaskodásban tartsák, vagy esetleg lebutítsák, nehogy ráébredjenek van más világ is, lehetne szabadon és vidáman élni, nem rabszolgaként és alattvalóként?!
Nos ha nagy MLM üzletet akarsz, akkor te döntsd el mit olvasol, mit nézel, kikkel barátkozol, kiket vagy hajlandó meghallgatni, és mi az amit tudatosan kizársz az életedből!
Te vagy az elméd lelked szántóföldjének tulajdonosa, ne engedd, hogy rossz magokat szórjon beléd az ellenség!


Intuíció
Olvass, nézz, hallgass inspiráló történeteket, tanításokat, melyek építik a személyiséged! Járj rendezvényekre ahol sikeres emberekkel találkozhatsz, élőben hallgathatod meg a történetüket!
Ha nyitott és tiszta az elméd a lelked akkor egyre több inspirációt fogsz kapni, gondolatokat, megérzéseket amit már inkább intuíciónak nevezzünk.
Az intuíció (latin: intueri - megnéz, megtekint, megfigyel; szemlél, vizsgál) azon folyamat megnevezése, mely során az információszerzés látszólag nem gondolkodási és következtetési folyamatok során történik. A folyamat egy következtetés vagy belátás végeredményét adja anélkül, hogy az ehhez vezető gondolati lépések tudatosulnának.
Én az üzletépítés során, sokszor éltem már át ilyet. Nincs megtervezés, nem én akarok valamit kigondolni, hanem megérzek valamit, beugrik egy gondolat egy ötlet stb. Ilyenkor általában leírom a telefonomba, mert az mindig velem van, és amikor alkalmas, otthon kibontom a gondolatot.
Ez az egész siker képlet dolog is egy ilyen intuíció, nem tanultam, nem tudom , hogy állt össze a fejemben, de tudom, hogy ez egy jó és fontos üzenet ezért szánok rá időt, hogy másoknak átadjam!
Figyelj oda a megérzéseidre, sokszor azok a legjobb tanácsadóid, és ötlet adóid!

Ima – alázat
Mint mondtam, senkire se akarom a hitem ráerőltetni, de arra is képtelen vagyok, hogy eltitkoljam, azokat az elemeket, amik ha hiányoznak, lehet, hogy az egész siker dolog nem jön össze, vagy félresiklik, rossz irányba megy.
Az embernek meg kell tanulnia bánnia a sikerrel is, és a gazdagsággal is! Helyesen kell tudni viszonyulnia hozzá, mert ha nem akkor könnyen mindent elveszíthet!
Aki magát megalázza felmagasztaltatik, aki viszont felfuvalkodik az megaláztatik.
Aki mellét döngetve hirdeti, hogy ő milyen ügyes, sikeres, gazdag ….és minden dicsőséget magának tulajdonít, az könnyen belefuthat egy nagy pofonba az “élettől” , ami majd segít neki kijózanodni!
Én amit elértem mindent Istennek köszönhetek, és mindenért neki adok hálát! Nála nélkül semmire se mentem volna! Persze sokat dolgozok, nem a sült galambot várom Istentől, de hiszem, hogy működnek a dolgaim, megvalósulnak az intuícióim, áldás van azokon a dolgokon amiket csinálok nem szerencse kérdése. Minden nap imádkozom az üzletemért, a vezetőimért, a munka társaimért és a vállalkozásomért. Én ebben hiszek, ha te nem lapozz, felejtsd el e sorokat. Bár úgy gondolom az alázat minden spirituális ember életében ott van, legyen az keresztény, buddhista, vagy más keleti vallás tagja.
Bármekkora nagy üzleted van vagy lesz, mindig maradj alázatos és ne veregesd a melled!
Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző. Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ád eleget. Zst 127

Inkompetencia
Ezt a hitelesség témánál lett volna jobb megemlíteni de ha már I betűs hozzuk szóba itt!
Az MLM szakmában sokszor az a fő gond, és az ellenszenves az embereknek, hogy belép valaki tűzoltóként, víz szerelőként, szobafestőként vagy titkárnőként stb és mihelyt MLM-es lesz, úgy lép fel mint pld egészségügyi tanácsadó, életmód tréner, hatóanyag szakértő, vagy pénzügyi tanácsadó…. Semmi tapasztalata, tudása nincs e téren, de elmondja, hogy mit kell szedj, hogy ne legyél cukorbeteg, hogyan gyógyulj meg a rákból, vagy épp odamennek vállalkozókhoz és kioktatják őket, mennyivel jobb az MLM és pénzügyi befektetési tanácsokat osztogatnak!
Ezért nagyon fontos, hogy ne lépj túl a kompetenciádon! Ha csak nem vagy természetgyógyász, gombaszakértő vagy orvos akkor ne osztogass semmilyen egészségügyi tanácsot, pláne ne merészelj olyat mondani, hogy hagyja el a gyógyszerét, mert a te vitaminod mindenre jó! Ne rohanj le egy vállalkozót se a szuper üzleteddel, mindig csak annyit haladj az emberek felé amennyit igényelnek ők kérdeznek! Minél erőszakosabb vagy annál jobban eltávolodnak tőled!
A kompetenciát lehet növelni, és az is a cél, hogy szakemberré válj az adott területen, de ennek ideje van, ezt fel kell építeni, ezért itt is a legjobb út az alázatosság, jobb ha más mondja rólad, hogy milyen bölcs vagy mintha te hirdeted magadról, hogy te milyen marketing szakértő vagy MLM szakértő vagy. Én se vagyok egyik se, csupán egy lelkes amatőr

Itélkezés
Az ítélkezés nem jó dolog, és rossz irányba visz! Gondolkodhatsz te másként dolgokról, nem kell mindenkivel egyet értened de nem szabad senkit se elítélned azért amit csinál.
Mindig külön kell tudni választani az embert attól amit csinál. Elítélhetsz persze egy rossz magatartást, egy nem etikus cselekedetet, egy általad rossznak ítélt üzleti magatartást, döntést de sohase írj le embereket! Ne mondj ki ilyet az embereidre: Nálam leszerepeltél, a szemeimben nem vagy többé MLM vezető….Nekem is néha előfordul, hogy valami nem tetszik, és rögtön kikiabálnám a véleményemet, de ilyenkor nagyon kell figyelnem, hogy valóban megéri-e a kritikámat megfogalmazni vagy inkább bölcsebb hallgatni és nem véleményezni a dolgot! Vannak dolgok amiknek a megértéséhez idő kell, vagy egyszerűen le kell higgadni, és megvizsgálni a tényeket, a körülményeket stb ahhoz, hogy korrekt véleményt formáljunk! Ne siesd el a vélemény alkotást, és ne itélkezz, már csak azért se, mert sokszor azok a dolgok idegesítenek leginkább másokban amiket mi is nap mint nap elkövetünk!

Igényesség
Ismét egy nagyon fontos eleme az életnek az üzletnek is! Ha sikereket akarsz, hogy követni akarjanak emberek, felnézzenek rád ahhoz fontos, hogy mindenben törekedj a tökéletességre, légy igényes a munkádban, a szakmádban és bármit csinálsz! A sikeres MLM hálózat építéshez nem az az út, hogy elhanyagolod a hagyományos munkádat, állásodat, hanem, hogy ott is a tökéletességre törekszel.Ezzel leszel követendő esetleg a munkatársaidfőnökeid előtt például.
A DXN munkád, megjelenésed szempontjából is elsőrendű az igényesség, mivel nem csak magad hanem a céget is lejárathatod, ha az ő képviselőjének tünteted fel magad, miközben hanyag, nem ellenőrzött információkat adsz, esetleg pont egy ingyenesen összedobott gagyi ingyenes honlapon, blogon!
Igényes légy a megjelenésedben akár offline tárgyalsz valakivel, vagy online jelensz meg az interneten! Az ingyenes blogspotokat, vagy ingyen tárhelyes ingyenes aldomainos honlapokat is meg lehet csinálni igényesen és szépen, de ha igényes akarsz lenni, akkor rááldozod azt a pár ezrest, hogy saját domain neven képviseld az üzletedet, hisz, az emberek, gondolkoznak, és könnyen fel teszik a kérdést, ha annyira jó a te üzleted, akkor, hogy lehet az hogy nem telik egy olcsó saját domainra pénzed?

Intelligencia:
Az intelligencia az elme elemző és megkülönböztető képessége. Az intelligencia komplex képesség, ami a probléma megoldásra irányul. Ide tartozik például az összefüggések átlátása, az emlékező képesség, a gondolkodás gyorsasága. 
Intelligensen viselkedj minden helyzetben, fel se tételezzék rólad, hogy te egy szélhámos vagy-e, vagy lövésed sincs az üzletről a termékekről, csak a vélt ígért hasznot akarod! Fontos az érzelmi intelligencia is. Ne légy gyerekes, ne sértődj meg ha nemet mondanak, ne állj le vitatkozni, győzködni másokat, ne sértegess, ne nézd le más üzletét, ne kérkedj a sikereiddel, hogy mennyi pénzed van mekkora a csapatod stb.
És ma már azt is mondhatjuk, hogy használj intelligens eszközöket! Ma már sok mindent lehet automatizálni, online elintézni, és olyan eszközöket használni amik szinte a beavatkozásod nélkül is gyűjtik a jelölteket, és csatlakozókat csinálnak belőlük!
Haladj a korral!

Irigység
Erről túl sokat nem hiszem, hogy írni kell, de megemlíteni azért fontos, mert akadályozhatja a sikert, mint negatív érzelem. Fontos, hogy az irigység nem jó motiváció, és nem visz jó irányba. Soha se a másik áldását kívánjad el, hanem hidd el elég nagy a torta, neked is bőven jut belőle! Ha irigy vagy akkor nincs meg a hited az üzletben, mert azt gondolod, hogy ez veled nem történhet meg, csak ő volt olyan szerencsés.

Igazmondás
Úgy gondolom a mi üzletünk úgy jó ahogy van, nem kell és nem szabad rajta fényezni!
Fontos, hogy mindig az igazat mondjuk, még akkor is ha kísértést érzünk rá, hogy valami nagyot mondjunk, csak azért, hogy vonzóbb legyen az ajánlatunk! Ne gyártsunk mézesmadzagokat! Abból nem származik semmi tartós és maradandó jó, ha embereket hamis ígéretekkel hozzunk be az üzletbe. Ne tulajdoníts gyógyító tulajdonságokat egyik terméknek sem, és ne biztass senkit azzal, hogy ezzel az üzlettel bárki milliomos lesz.
Ne túlozd el az eredményed, a jutalék csekked nagyságát, a csapatod méretét csak hogy emeld magad. Marketing ide marketing oda, jobb ha az igazat mondod, mint azt ami jobban eladja a dolgokat! És akkor sose kell félned, hogy valami kiderül rólad!

Illúziók
És végül de nem utolsó sorban ne kergess illúziókat!
Ez az üzlet sem a munka nélküli gyors meggazdagodás üzlete! Bárki bármit mondott, igért neked, itt sincs kolbászból a kerítés, és nem állnak sorba az emberek, hogy csatlakozni akarnak hozzád! Nagyon sokan mint utolsó mentsvárként csatlakoznak az MLM hálózatokhoz – vannak akik egy tucathoz egyszerre – mert azt gondolják, valamelyik csak bejön, és valahol csak találnak egy két balekot aki alájuk regisztrál és majd az ő munkájuk eredményéből egy kis ajándék pénzhez jutnak!
Az ilyen emberek számára a legvonzóbb a honlapunk azon mondatai melyek arról szólnak : + Bónuszként esténként, lefekvés előtt megnézheted a hálózatod fejlődését.
Mert a honlapod dolgozik helyetted mikor alszol akkor is…..
Nos én nem akarom elkergetni az illúzióidat, el venni a kedved, lelombozni de azt se szeretném ha pár hónap múlva azt vágnád a fejünkhöz, hogy becsaptunk és ez az üzlet nem működik!
Akkor megnéznénk, a vásárlásaid és látnánk hogy a belépő kávédon kívül semmit se vásároltál, semmi terméktapasztalatod nincs. Megnéznénk hány emberrel beszéltél, hány bemutatót tartottál, hány embernek adtál kóstolót termék mintát, hány webkonferencián, rendezvényen voltál, hány könyvet vettél és olvastál el stb és kiderülne, hogy az egészet meg tudnánk egy kezünkön számolni!
DE NEKED AZ ÜZLET NEM MŰKÖDÖTT, ÉS MÉG CSODÁLKOZOL, HOGY MIÉRT NEM?!
Ne illúzióid, hanem céljaid legyenek, és a célhoz terveid, lépések amik mentén el fogod érni azt! Például a Sikerképlet lépései , ahol most áttérünk majd a T betűs szavakra!

-- 
Nagy Gábor

H - hit és hitelesség!


Nézzük akkor a képlet első betűjét, magát a Hit szót!
Rossz indulatú, vagy tudatlan emberek azt szokták mondani, gúnyosan, hogy hinni a templomban kell, ezzel arra utalva, hogy a hit egyenlő a tudatlansággal, az együgyűséggel és az ellentéte a tudás, az értelem! Aztán ha jön egy rossz diagnózis és az orvosok, a tudomány felmondja a szolgálatot, akkor hirtelen fontos lesz a hit, mint végső kapaszkodó! Pedig ennek nem így kéne lenni!
A hitnek kellene mindent irányítania az életünkben! A hitnek kéne lenne az első döntésnek, és nem az utolsó esélynek! Itt most nem a teológiai értelemben akarom magyarázni, bár elsődlegesen ez arra vonatkozik, hanem általánosságban!
A hit ellentéte nem a tudás, hanem a hiszékenység!

A hit bizalmat, meggyőződést, ráhagyatkozást jelent elsősorban.
Ez a bibliai mondat, onnan kiemelve is, sokak által lett már használva a hit definiálására!
A hit pedig a nem látott dolgok felől való meggyőződés és a reménylett dolgok valósága!
Egy régi történet szerint, volt egy akrobata aki a Niagara felett kifüggesztett kötélen ment át egyensúlyozva. Mikor átért, sokan megtapsolták, és volt aki annyira lelkes volt, hogy azt mondta: Ön olyan ügyes, hogy biztos áttudna úgy is menni, hogy maga előtt tol egy talicskát!

Az akrobata állítólag azt válaszolta: Ha ennyire hisz ebben, akkor jöjjön, üljön a talicskában és induljunk! Persze a hölgy ennyire nem gondolta komolyan!
Más rizikójára könnyű hinni, de az hogy mi van az ember szívében, az csak a próbák alatt derül ki! A hit meggyőződés és ráhagyatkozás és teljes körű bizalom, hogy nincs a győzelemnek alternatívája, a veszteségnek lehetősége!
Tehát a hit az, hogy elvágom az utat visszafelé, és ténynek fogadom el a dolgot amiben hiszek!

A hit különbözteti meg a próbálkozót attól aki megcsinálja az üzletet!
Csináld, vagy ne csináld, de ne próbáld!” (Yoda-Star Wars)
Tehát ha MLM munkával akarsz foglalkozni, akkor semmiképp se kezdj bele bizonytalanul,csak úgy heccből, mint a lottózásnál, vagy bejön vagy nem, belekezdek hátha találok valakiket akik megcsinálják helyettem ...Jól hangzik, hogy milliomos lehetek, hogy ezt bárki megcsinálhatja, hogy egyszer abbahagyhatom, és akkor is jön a pénz stb! Ez nem hit, ez csak hiszékenység, és az első csalódás, NEM, negatív tapasztalat után máris abbahagyod!

Ehhez kapcsolódik a másik H betűs szó a hitelesség!

A hitelesség azt jelenti, hogy hitelesítve van a hited! Olyan mint mikor lepecsételnek egy terméket, és rárakja a cég a védjegyet, ez eredeti, vagy hiteles másolat stb de semmiképp se hamisítvány, nem egy dolog ami csak a haszon szerzés, a várt nyereség miatt hasonlít az eredetire!
/ A történelem során voltak és vannak olyan szervezetek, emberek akik hatalmi célból, világ uralmi szándékból, a gazdagságért vettek fel hiteket, sőt lettek a maguk szemében a hit letéteményesei, egyedüli képviselői, s így milliókat kínoztak meg, irtottak ki, olyanokat, akik viszont mertek igazi hitből élni, és nem elfogadni a szervezet uralmát! Az MLM-ben nincs ilyen, de ha lenne, akkor az nem lenne hit, hanem csak kényszer, és az ilyen nem lenne hiteles. Személyes hit, önkéntes döntés, ráhagyatkozás nélkül nem lehet csinálni!
/ Vannak keresztények, akik szerint ez eretnekség, nem szabad az MLM-ezést a keresztény hithez hasonlítani, és felmagasztalni és ezért tiltják, hogy az emberek náluk ilyennel foglalkozzanak! Tény, hogy az MLM által kapható anyagi függetlenség, szabadság, tudás, személyiség fejlődés sok ember életét megváltoztatta, és vannak akik úgy beszélnek az MLM-ről mint más a megtéréséről, de szerintem nem kell ellentétbe helyezni a dolgokat! Én felvállalom, hogy az életemben a legnagyobb változás és csoda a Krisztussal való találkozás, megtérés volt, de azt is, hogy az eszköz ami a legtöbbet segítette a személyiségem fejlődését, és persze az anyagi biztonságot is meghozta az MLM vállalkozás, és az itt található cég független képzések voltak! /

A hitelesség tehát annyit jelent, hogy nem csak a száddal hiszel, érdekből képviselsz valamit, hanem, ha kell áldozatokat is tudsz érte vállalni, és akkor is kitartasz mellette, mikor lehet, hogy nem csak kapsz hanem adnod is kell érte!

Ezért a legfontosabb kezdéskor, hogy megteremtsd a hitet magadban!

És miben kell hinni az MLM –ben?
1.    Hit önmagadban
2.    Hit az MLM –ben mint vállalkozási formában
3.    Hit a cégedben
4.    Hit a termékekben

1. Hit önmagadban!
A legfontosabb hit, amiről könyveket lehet tele írni, és írtak is. Ezért én erre nem vállalkozom itt és most.
A legfontosabb, hogy minden a fejedben dől el, és minden amit el tudsz képzelni, és erős vágyat társítasz hozzá megvalósítható számodra – persze, ha ez egyezik Isten akaratával, és terveivel veled kapcsolatban, és nem mások hasonló jogainak eltiprásával jár! – vagyis pld ne kívánd el más feleségét, üzletét, sikerét, értékeit stb.

De ha ezeket tiszteletben tartod, akkor, tudnod kell, és biztosnak kell lenned benne, hogy te mindenre képes vagy. De erről majd a H betű következő jelentésénél a helyes ön becslésnél beszélünk!


2.    Hit az MLM-ben!
Nem lehetsz benne bizonytalan, és tudatlan mi az MLM, és meg kell tudnod védeni a döntésedet, hisz elég sok negatívum van a köz tudatban a szakmánkról, pont azok miatt, akik nem szakmaként csinálják, hanem szerencse játékként, tisztességtelen befolyásolási eszközökkel, és szimpla nyereség vágyból! Tudnod kell mi a különbség az MLM és a piramisjátékok, pilótajátékok között, és magabiztosan kell kiállnod, tudva, hogy amit te képviselsz, az a világ egyik ha nem a legjobb lehetősége, amivel mindenki – természetesen a hozzáállása alapján – mindent elérhet, minimális befektetéssel! Bármilyen nagy vállalkozóval szemben leülhetsz tárgyalni, mert a te MLM vállalkozásod sokkal nagyobb esélyeket tartalmaz a meggazdagodásra, mint egy hagyományos vállalkozás, ahol a vezetőnek rengeteg olyan kihívással kell szembenéznie ami nálunk nincs, és ami a legfontosabb, hogy a legtöbb vállalkozás csak aktív jövedelmet biztosít, vagyis csak akkor van pénz ha jelen vagy, és részt veszel benne, ha kicsit is akadályoztatva vagy, esetleg hosszabb időre eltávolodsz tőle – saját akaratból vagy kényszerből – akkor a bevétel és a működés is veszélybe kerülhet!


3.    Hit a cégedben!
Ez egy kényes kérdés sokak szemében! Vannak akik szeretik hangoztatni, hogy ez nem házasság, nem egy vallási elkötelezettség tehát, nem szabad leragadni egy MLM cégnél sem, nyitottnak kell lenni a változásokra, figyelni kell a trendeket és időben kell tudni váltani!
Nem tudom erre a helyes választ, mert senkit se akarok elítélni, mindenkinek joga van megtalálni az igazit! De azért jogosan merül fel a kérdés, hogy mennyire hiteles az olyan ember aki minden hónapban más MLM céget képvisel, mond el legjobb lehetőségnek vagy egyszerre többet is épít, s ha az egyik nem tetszik valakinek tudja mondani: Nem baj! Van másik is! Azzal semmi baj, ha más MLM cég termékeit használod, mert nálatok nincs olyan, de az nem korrekt és hiteles, ha miután lejösz az egyik cég színpadáról, másnap mész a másik céghez ahol szintén elmondod, mennyire jó az az üzlet, és mekkora nagy lehetőség!
Felteheti neki bárki a jogos kérdést: Ha hiszel a cégedben és hogy te ettől fogsz meggazdagodni, akkor miért van szükség még másik 3 cégre is ugyanezért!
Ahogy az elején beszéltünk róla, a hit azt jelenti, hogy ráhagyatkozol valamire, meg vagy győződve róla, hogy az működik és akkor nincs szükség második alternatív útra, menekülési útvonalra!
Ezért tanulmányozd át a céget akihez csatlakozni akarsz, de ha már megtetted akkor viszont légy lojális hozzá, válj eggyé vele, ahogy csúnyában szoktak fogalmazni, ne legyél MLM prostituált, aki mindenkivel „lefekszik” aki valami nagyot ígér!


Néhány szempont a választáshoz: Legyen több éves, ne csak most jöjjön elő a névtelenségből, állítva magáról, hogy ő lesz a világ legnagyobb lehetősége! Ha lehet, legyenek nemzetközi referenciái, hihető siker történetei, nyilvános cég adatai pld tőzsdén lehet, illetve jó ha az internet nincs tele a céggel kapcsolatos negatív bejegyzésekkel, csalódott emberek tömeges beírásaival. És minimális feltételnek kéne lenni, hogy a cégnek legyen helyi irodája, elérhető vezetője, ügyfél szolgálata ne csak egy Kajmán szigeteki soha fel nem vett telefon vagy egy email cím legyen a cég számodra! Most arról nem is beszélek, mekkora biztonságot ad, ha a kiszolgálás a raktár is Magyarországon van és a reklamációddal mindig tudsz kihez fordulni!


4.    Hit a termékekben!
Gondolom nem nehéz kitalálni mi jöhet itt!
Fontos, hogy olyan céghez csatlakozz aminek azonosulni tudsz a termékeivel!
Olyan termékei legyenek amiket akkor is megvennél és annyiért, ha ahhoz nem fűződne anyagi érdeked, például nem lenne a jutalékfelvétel feltétele!
Gondold bele mennyire lehetsz hiteles a termékeid hatékonyságát, szükségességét illetően, ha meghívsz valakit egy beszélgetésre, és a konyhában mindenféle más cég vitaminjait látja, a fürdőszobába kezet mos és a tisztálkodási kozmetikai szereknél, minden van csak a saját céged terméke nem? El fogja neked hinni, hogy neki viszont feltétlenül szüksége lenne rá, és le kéne cserélnie a vásárlásait, mindennapos fogyasztását a céged szuper termékeire?
A jó üzleti beszélgetés az, mikor nem arról beszélsz a hallgatónak mire lenne szüksége, hanem arról te mit és miért használsz, és céged melyik terméke milyen jó hatással volt rád!
Persze vannak – a pilótajátékos gondolkozású networkerek – akik szerint, tök mindegy mi a termék, az emberek úgyis a pénzkereset miatt csatlakoznak az MLM-hez! Az ilyen emberek hálózatában a bevétel alapja csakis az új belépőkből táplálkozik, a nagy beléptető csomagokon van a hangsúly, a különböző szintek megvételén! S mivel az emberek minimális százaléka képes hamar eredményeket elérni, és óriási százaléka viszont a csalódott, frusztrált taggá válik így állandóan szükség van az újabb és újabb kiesők pótlására! Mivel az ilyen emberek, ha nem megy az üzlet , az első az lesz, hogy a termékek fogyasztását hagyják abba!
Ezért a stabil hosszú távon is megmaradó, és passzív jövedelem termelő MLM alap feltétele, megfizethető  – nem a magas jutalék miatt felülárazott – áru, termék, amit emberek tömegei hajlandóak megvenni, fogyasztani akkor is ha nem megy vagy nem is érdekli őket az üzleti lehetőség!

Befejezésként, csak egy záró gondolat.
Az, hogy mekkora a hited magadban, hogy ezt az üzletet megcsinálod, a cégben, a termékekben rögtön meglátszik abban a döntésedben, hogy hogy lépsz be, és hogy indulsz el! A lehető legkisebb kötelező vásárlási értékkel, vagy a céged üzleti csomagjával, vagy egy drágább start csomaggal, ami már nem csak a te fogyasztásodat fedezi, hanem olyan mennyiség, hogy abból már kezdhetsz bemutatókat tartani, osztogatni esetleg eladni, átadni! Nos gondolkozz el ezen!

Miután átvettük a hit és a hitelesség jelentését üzletünkben, legközelebb a helyes önbizalomról a helyes hozzáállásról és a hozzáadott értékről fogunk beszélni!
Addig is teremtsd meg a hited!

http://dxnonlineteam.info/siker2.html